Hely:
Árpád úti felüljáró alatti kanyar - újpesti vasútállomás lámpás kereszteződés (azaz kb. 3-400m)
Időpont: 7:40-7:50 közötti percek.
Esemény:
Emberünk előttem halad zöld Citroenjével (talán saxo), és a szemerkélő esőre való tekintettel igen óvatosan veszi a felüljáró alatti kanyart, amit nem veszek zokon, majd a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet is elhagyva sem találja meg a gázpedált.
Nézőpont kérdése, hogy a megengedett sebesség (100%) viszonylatában mit engednek meg az út- és látási viszonyok, tehát a sebesség megválasztása.
Emberünk a lassú kanyarodás után a továbbra is lassú haladást tartotta megfelelőnek (30-40 km/h körül), viszont kevesellte a követési távolságot, ami szerintem megfelelő volt a haladási sebességhez és forgalmi helyzethez, így kézfeltartást követő, teljesen indokolatlan fékezéssel gondolta érvényesíteni akaratát.
Ezzel nem volt bajom, mert, ha szeretne még lassabban haladni ahhoz képest is, hogy engem akadályoz, tegye, van irányjelző, és az előzés minden feltétele adott volt, tehát akkor előzzük meg.
Emberünk ekkor a gázra tapos, egyúttal balra húzódik, közben pedig nyomja a dudát...
Megelőzöm, hiszen más lehetőséget nem hagyott, illetve lassítás esetén a már mutatott rosszindulatú viselkedéséből vélelmezhető volt, hogy a szembejövő sávban tart, elzárva a visszasorolás lehetőségét. Előzés után megállok a piros jelzésnél várakozó autó mögött (az újpesti állomás lámpás-villamoskanyaros kereszteződése).
Emberünk kiszáll, jön előre, és mivel nem különösebben érdekel, kinyit egy tárcát, amely tartalmazza a rendőrség jelét. Nem győződtem meg arról, valóban rendőr-e, mindenesetre letekertem az ablakot. Emberünk láthatóan csak fölényeskedésre használta a jelvényt, hiszen semmiféle előírásnak nem felelt meg a fellépése. Érdeklődött, hogy sietek-e, meg, hogy (újabb "erő"fitoktatásként) hívhatna egy járőrt, blabla, majd végül, hogy közlekedjek normálisan.
Akkor vonjuk meg a mérleget:
Emberünk ellen vétettem: a kanyar után várt, de elmaradt gyorsítás után szerinte nem megfelelő követési távolság tartása.
Ezzel számára zavarást (KRESZ) valósíthattam meg akár 50 m távon át:
Zavarás:
olyan magatartás, amellyel valaki más közlekedését nehezíti, a közlekedés más résztvevõjét megijeszti, neki kényelmetlenséget vagy kellemetlenséget okoz, magatartásával figyelmét elvonja, vagy indokolatlanul leköti.
KRESZ
27. § (1) Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - ennek hirtelen fékezése esetében is - meg lehessen állni.
Emberünk:
- Kezdésképp túl lassú volt a kívánt (megengedett, ill. út- és látási viszonyok szerint megfelelő) haladási tempómhoz képest, tehát akadályozott.
- Ezután fékezésre kényszerített - indokolatlanul.
- Majd a szabályosan megkezdett előzésemre (minden feltétel adott) balra húzódással és gyorsítással reagált, továbbá lakott területen hangjelzést használt tiltott módon.
KRESZ 30. § Hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint - lakott területen kívül - az előzési szándék jelzése céljából szabad.
KRESZ 34.§ (6) Az előzés végrehajtását a sebesség fokozásával, balra húzódással vagy más módon akadályozni nem szabad.
Veszélyeztetés:
ha valaki a közlekedés más résztvevõjét kár, baleset bekövetkezésének, a személy- és vagyonbiztonság sérelmének lehetõségébe sodorja.
Mivel a szembejövő sávban a szükségesnél hosszabb idejű tartózkodásra kényszerített a viselkedésével, veszélyeztetett.
A hangjelzés használata, mivel nem a saját maga teremtette veszélyhelyzet elhárítását, hanem sokkal inkább frusztrációja kifejezét szolgálta, szintén szabályt sértett.
Vajon mit mondott volna el a járőrnek ahhoz, hogy neki lehessen "igaza"?
Eggyel több ok arra, hogy használni kell a meglévő, eseményrögzítő kamerát, elkérni a jelvényszámot, és feljelentést tenni.
Szolgálatban lévő rendőrrel az átkos óta nemigen volt dolgom, akitől ne semleges, vagy pozitív hangulatban köszöntem volna el, az ilyen kakukktojás pedig nem való közéjük, míg a máshol gyökerező problémáiból felgyülemlett feszültségét így kívánja levezetni, illetve visszaél a belé helyezett bizalommal (rá ruházott hatalom).
A szolgálaton kívül "közlekedő" ember vs jómagam
2014.11.18. 09:36 Nevetnem
Szólj hozzá!
Címkék: jog közlekedés rendőr kresz szabálysértés előzés frusztrált fedélzeti kamera hatalommal visszaélés
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.